Focidrukker

Kiscsapatok nagy vébéje

Hát elérkezett a 21. labdarúgó világbajnokság, ezzel együtt talán azt is kijelenthetjük, hogy lehetséges, hogy ez volt az utolsó igazi nagy nyári összejövetel a futball történelmében. Ugyanis a következő, 2022-es világbajnokság, melynek Katar lesz a házigazdája, ősszel és télen kerül majd megrendezésre, és ettől fogva a legnagyobb labdarúgó torna a mostani 32 csapat helyett 48 nemzetet fog magába foglalni. Ez az egyik oldalról kedvező, hiszen esélyt ad a kijutásra olyan nemzeteknek is, akik eddig álmodni sem mertek volna egy VB szereplésről (köztük nekünk magyaroknak is), ugyanakkor ezáltal fel is hígul a torna mezőnye. Óriási kontraszt lehet a top csapatok, és az újonnan kijutó válogatottak között, ami nem feltétlen fogja a torna színvonalát emelni. Még ebbe a 32 fős mezőnybe is befértek olyan csapatok, mint Panama, akik éghettek akár 0-6-ra is az angolok ellen, de amint megszerezték a szépítő találatukat, és egyben legelső világbajnoki góljukat, szinte megőrültek az ünneplésben a szurkolóikkal együtt. Mert nekik ez számított sikernek. A létszámnövelés következtében nem egy-egy Panamához hasonló játékerőt képviselő csapat fog részt venni ezen a megmérettetésen, hanem akár 6-7-8 is. Szakmai indítékot keresve sem találnánk a bővítés mellett, azonban a burkolt célja az az, hogy olyan nemzeteknek, mint Kína, USA, India bérelt helye legyen a VB-n, ezzel is növelnék a közvetítésekből befolyó összegeket, mivel többszázmilliós országokról van szó.

Na de térjünk is át az idei világbajnokság tényleges részére, vegyük sorra a világesemény 10 legemlékezetesebb pillanatát:

1. Horvátország VB ezüstérme

Az idei világbajnokság legnagyobb meglepetését egyértelműen a horvát nemzeti tizenegy szolgáltatta azzal, hogy döntőbe jutott. VB részvételüket a görögök elleni pótselejtezőn biztosították be, de annak ellenére, hogy igen erős csoportba kerültek, és 1998 óta egyszer sem sikerült túlélniük a csoportkört (igaz akkor egészen a bronzéremig meneteltek, ami az eddigi legjobb szereplésük volt), amolyan sötét lóként tekintettek rájuk. Jól is kezdték a világbajnokságot, hiszen Nigériát magabiztosan győzték le, ám igazán csak az argentin válogatott elleni erődemonstrációt követően kezdték komolyan venni őket. A legutóbbi VB ezüstérmesének 3-0-ás legyőzése hatalmas fegyvertény volt a balkáni válogatott számára, mellesleg ezzel a továbbjutásukat is bebiztosították. Izland elleni siker azt jelentette, hogy hibátlan teljesítménnyel, mindössze egy gólt kapva jutott a nyolcaddöntőbe Horvátország. Azonban az egyenes kieséses szakaszban már az volt az ember érzése, hogy elfogyott a horvátok lendülete, ez a fiatalnak semmiképp sem nevezhető horvát keret egyre jobban ki van zsigerelve, és ez a VB előre haladtával csak fokozódott. Viszont voltak más erényeik a horvát játékosoknak, melyek minden egyes holtponton túllendítették a csapatot. Ilyen a hatalmas szívük, ha kellett csúsztak-másztak a siker érdekében. Ilyen a küzdeni akarásuk, vesztett helyzetben sem adták fel egyik mérkőzésen sem. És ilyen a csapatösszhang, ami végig jellemző volt a horvát válogatottra. Ezek azok a tulajdonságok, melyek miatt minden futball szurkoló szívét elnyerte ez az alig több, mint 4 milliós ország válogatottja. A kieséses szakaszban már nem nyertek mérkőzést rendes játékidőben, mind Dániát, mind Oroszországot büntetőpárbaj után búcsúztatták, ami hihetetlen lelkierőről tesz tanúbizonyságot, és megérdemelten jutottak az elődöntőbe 20 év után. Az akkori, Davor Suker fémjelezte válogatott sokáig az ország aranygenerációjának számított, és álmában sem hitte senki, hogy valaha is túlszárnyalhatja őket bárki is. Azonban ez most megtörtént, Perisic és Mandzukic góljaival megfordították az angolok elleni elődöntőt, és készülhettek történetük első világbajnoki döntőjére. A mérkőzések idején a délszláv ország városainak főterét horvát mezekbe öltözött tömegek lepték el, és hatalmas hangulatot teremtve buzdították hazájuk válogatottját. Az egész ország a nemzeti tizenegy mögé állt, a meccsek alatt pedig megszűnt az élet Horvátországban, ugyanis minden szem a futballpályán való történésekre szegeződött. Minden egyes továbbjutást eufórikus hangulat övezett, majd hajnalig tartó ünneplés követett, szavakkal leírni képtelenség, milyen hangulat lett úrrá az országon. És ugyan a világbajnokság döntőjében alul maradtak, de tisztességgel helyt álltak, sőt sokak szerint az első félidőben a francia válogatott fölé is kerekedtek játékban. Azonban vereség ide vagy oda, a horvát szurkolók hatalmas ünneplésbe kezdtek a döntőt követően, és minden tiszteletet megérdemel ez a válogatott azért, amit itt véghez vitt. A VB-k történetének egyik legemlékezetesebb menetelése volt az övék, és mivel a válogatott magja már túl van a 30-on, valószínűsíthető, hogy nem mostanában lesz ekkora sikere Horvátországnak.

2. Franciaország diadala

A franciákat már a VB kezdete előtt a 4 legesélyesebb csapat közé sorolták, és a két évvel ezelőtti EB-n nyújtott szereplésük sikerre predesztinálta őket. A 2016-os kontinenstornán magabiztos és látványos játékkal jutottak a döntőbe, ahol azonban meglepetésszerű vereséget szenvedtek a teljesen „underdog” portugál válogatottól. Minden adott volt a sikerhez, nem mellesleg hazai környezetben játszottak, és kétség sem férhetett hozzá, hogy igenis megérdemelték volna azt a tornagyőzelmet. De ott ez nem sikerült. Ilyen előjelekkel várták az idei világbajnokságot a franciák, azonban a mostani felfogásuk merőben eltért a két éve látottaktól. Látványos focit már csak nyomokban tartalmazott a franciák játéka, főképp a stabilitásra, a kontratámadásokra és a pontrúgásokra építkeztek. Mellesleg ők játszották a torna legfelejthetőbb mérkőzését is (Franciaország-Dánia 0-0). Didier Deschamps le is nyilatkozta, hogy nem a szemet gyönyörködtető játék az elvárása, hanem a konkrét célfutball kialakítása, ugyanis számára a siker mindenek fölött áll („élvezet csak a sikerben lehetséges.”). Azonban azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy Franciaország ne érdemelte volna meg második VB győzelmét, sőt a torna összképe alapján nagyon is megérdemelték. Hét mérkőzésük során 14 gólt szereztek, és mindössze 6 gólt kaptak, ennél csak a belgák rendelkeznek jobb statisztikával, de ők ugye Panamával és Tunéziával szerepeltek egy kvartettben (nem megbántva az előbb említett nemzeteket). Viszont ennél sokkal többet mond az a mutató, hogy mindössze egyszer kerültek hátrányba a torna során, és az is csak 9 percig tartott. Ez azt is jelenti, hogy a francia válogatott végig kontrollálta a saját mérkőzései, és azok egytől-egyig úgy alakultak, ahogy azt ők elképzelték. Egyik csapat sem tudta arra kényszeríteni Franciaországot, hogy kinyíljon, és mindent egy lapra feltéve támadjon, ezért a francia válogatott nem is vállalt fölösleges kockázatot. Tulajdonképpen úgy nyerték meg ezt a világbajnokságot, hogy igazán megszorongatni egyszer sem tudták őket.

A másik dolog amiért rengeteget kritizálták a francia válogatottat, az a csapat összetétele, a játékosok sokszínűsége. Sötét bőrű játékosaik miatt nemes egyszerűséggel Afrika válogatottjának csúfolták a francia nemzeti tizenegyet. Ennek annyi igazságtartalma van, hogy a keretből többen rendelkeznek például szenegáli, marokkói, kameruni felmenőkkel, azonban ezek a labdarúgók már mind Franciaországban születtek, és a családjaik is 3. vagy 4. generációs bevándorlók már. Azonban ennek a jövőre nézve lehet egy olyan hatása, hogy akár teljesen eltűnnek a nemzeti válogatottak. Ez a globalizálódás velejárója, és ez ellen nem lehet mit tenni, sem visszafordítani, így hát egyetlen kérdés merül fel a témával kapcsolatban, amire minden bizonnyal a közeljövőben választ is fogunk kapni, hogy a közvélemény mennyire lesz elfogadó az ehhez hasonló asszimilálódásokkal…

  ----(Szenegál, Angola, Marokkó, Kamerun, Algéria), eltűnnek a tiszta nemzetek, Svájc pl, minek az oka ez, hogyan kell reagálni, mi várható, 3-4 generációs bevándorlók

3. Unalmas mérkőzések, avagy taktikai csaták

Az idei világbajnokság nem a látványos mérkőzésekről, és a közönségszórakoztató fociról marad emlékezetes, ugyanis ezek az összetevők szinte teljesen kikoptak a 2018-as tornáról. Egy világbajnokság minden nemzet számára kiemelt fontosságú, és hatalmas téttel bír. Sok labdarúgó életében ez egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy hazáját egy ilyen rangos nemzetközi eseményen képviselje. Egyrészt minden játékosban óriási plusz érzelmi töltés van a VB-k kapcsán, másrészt mivel a klubtornákkal ellentétben a válogatottal mindössze minden negyedik évben adódik esélyük hasonlóan rangos kupán részt venni, ezért nem kevés félsz is. Ez a jóindulatú drukk a VB előrehaladtával, ahogy fokozódik a tét, irdatlan nyomássá alakul át, és nem kevés példa volt rá a futball történelmében, hogy ez a teher összenyomta még a legnagyobb klasszisokat is. Ugyanis elég egyetlen apró malőr, és máris véget érhet a világbajnoki szereplés, és lehet 4 év múlva újra próbálkozni, ha akkor is kijut a válogatott, és egyáltalán még aktív labdarúgó lesz az illető. Javítási lehetőség minimális. Ezért a hibázási lehetőségeket is minimálisra kell szűkíteni. Ezt egyféleképpen lehet megtenni, ha a csapat minél kevesebb kockázatot vállal, azaz teljes koncentráltság mellett futballozik, és a nyílt, látványos támadófoci helyett a defenzív taktikát választja.

Az idei világbajnokságnak talán ez lehetett az egyik kulcsgondolata, ugyanis míg az akcióból elért gólok száma lecsökkent, addig a rögzített szituációk után elért találatok száma pedig kiugróan magas értéket mutat a korábbi tornákhoz képest. Viszonyításképp a 2018-as tornán az összes gól 43%-a született pontrúgásból, azonban az eggyel korábbi, 2014-es tornán ez az adat mindössze 29%, ami óriási eltérést mutat az eddigi tendenciákhoz képest. Ebben egyértelműen szerepet a játszott a VAR, azaz a videóbíró bevezetése, aminek segítségével a játékvezetők könnyebben tudtak helyes ítéletet hozni a kétes szituációkban. Ennek következtében sokkal több 11-est láthattunk a mostani világbajnokságon (számszerűsítve 29-et), mint négy évvel ezelőtt (13). Minden szempontból a legkirívóbb adatokat Anglia produkálta, ugyanis a britek 12 gólt szereztek, és ebből 9-et pontrúgás előzött meg, amire még soha nem volt példa korábban. Sőt, ha tovább megyünk, az is szembetűnő, hogy a 6 találattal VB aranycipőt szerző Harry Kane góljainak felét(!) büntetőből érte el. Ezek az adatok elgondolkoztatóak a válogatott labdarúgás kapcsán, és ha a jövőbe tekintünk, akkor az a kérdés fogalmazódhat meg bennünk, hogy vajon ebbe az irányba fog továbbfejlődni a labdarúgás, vagy ez csak egy átmeneti időszak a videóbíró bevezetését követően…

 ---(var, 11-esek)

4. A házigazda

Oroszország számára igen különlegesnek ígérkezett ez a világbajnokság, ugyanis, mint 2010 decemberében megtudtuk, ők nyerték meg az idei VB rendezési jogát a spanyol-portugál közös pályázatot megelőzve. Ennek következtében az orosz szövetség már a 2014-es világbajnokságot megelőzően kijelentette, hogy brazíliai tornát és az azt követő időszakot a kísérletezésre, a fokozatos építkezésre fogják felhasználni, és igazán nagy ambíciókkal csak az idei világversenyre fognak elindulni. Talán ebből adódott az, hogy négy éve a Fabio Capello vezette orosz válogatott csúnyán leszerepelt, a csoportkörben mindössze 2 pontot szerezve a 3.helyen végzett Algéria mögött, és így az egyenes kieséses szakaszt sem élték meg már. A válogatott megítélésén az sem javított, hogy a 2016-os Európa Bajnokságon (melyen mi, magyarok a nyolcaddöntőig meneteltünk) szégyen szemre csoportutolsóként végzett. Mivel a VB házigazdája automatikus kvalifikációt szerez, így 2016 június 20. óta még csak tétmeccsen sem léptek pályára az orosz labdarúgók a nemzeti együttesben. Ez a halmozott eredménytelenség miatt Oroszország a világbajnokság hónapjában történelmi mélypontra süllyedt a FIFA világranglistán, ugyanis ekkor már csak a 70.helyet foglalták el.

Ilyen előjelekkel érkezett el a „Szbornaja” számára a 2018-as világbajnokság. Ennek fényében túl nagy elvárásokat az orosz publikum sem támasztott a válogatottjuk elé, de némi nyomás azért még így is nehezedett az orosz labdarúgók vállára, ugyanis nem mindenkinek adatik meg az életében, hogy egy világeseményen hazai pályán képviselhesse saját nemzetét. A világbajnokság nyitómérkőzése meglepően simára sikeredett, az oroszok erődemonstrációt tartottak, és 5-0-ra lemosták Szaúd-Arábiát. Majd következett az Egyiptom elleni sorsdöntő meccs, amit a fogadóirodák a mérkőzés és a VB kezdete előtt egyértelműen háromesélyesnek tartottak, és úgy vélték, hogy ez a párharc fog dönteni majd a továbbjutás sorsáról is. Azonban, mint tudjuk, nem így alakult, a Szbornaja egy könnyed 3-1-es győzelemmel biztosította be a helyét a legjobb 16 csapat között, ezen a tényen már az Uruguay elleni vereség sem tudott érdemben változtatni. A következő állomás, azonban koránt sem ígérkezett leányálomnak, ugyanis az ellenfél nem más volt, mint 2010 világbajnoka, Spanyolország. A mérkőzés a spanyolok szempontjából kitűnően indult, egy gyors szerencsés góllal magukhoz ragadták az előnyt, de a hazaiak nem adták fel, és Piqué érthetetlen kezezése miatt büntetőhöz jutottak, amit a közönség óriási örömére Dzjuba értékesített is. Az összecsapás hátralevő részében a spanyolok a tiki-takával már nem tudták feltörni a szervezetten futballozó masszív orosz védelmet, így az eredmény nem változott. A büntetőrúgóké lett a főszerep, és mivel a spanyolok közül Koke és Aspas is elhibázta a saját próbálkozását, így a VB egyik újabb hatalmas meglepetéseként a házigazda orosz válogatott jutott a negyeddöntőbe. A legjobb 8 közötti összecsapáson a VB sötét lovával hozta össze az oroszokat a sors, de itt sem ők számítottak esélyesnek, mivel a horvát csapat egyértelműen jobb minőséget képvisel (többek közt a Real Madrid és a Barcelona is ad játékost a válogatottnak). Egy elképesztően izgalmas, végig kiélezett mérkőzést hozott ez a párosítás, melyet bármelyik csapat megérdemelten nyert volna meg. Azorosz válogatott hősiesen küzdött, és a 115.percben össze is jött aza bizonyos egyenlítő gól, de végül a büntetőpárbajban alulmaradtak, így véget ért számukra a világbajnokság.

Az előző évek sikertelensége miatt Oroszországnak büszkének kell lennie a válogatottjára, ugyanis nem sokan bíztak egy ilyen sikeres szereplésben Csercseszov legénységétől.

5. Nagycsapatok (le)szereplése

A világbajnoki címvédőkön átok ül, ez már kijelenthető. Az elmúlt 5 világbajnokságon négy alkalommal már a csoportkörben búcsúzni kényszerült a címvédő válogatott, ami érdekes adat. Időrendben Franciaország, Olaszország, Spanyolország és most Németország jutott erre a sorsra. A Nationelf számára az idei torna maga volt a teljes csőd. A válogatott a generációváltás közepén áll, és Löwnek nem sikerült megtalálnia az összhangot a tapasztal játékosok és az újoncok szerepeltetése közt. Ez meg is látszott a németek teljesítményén, egyáltalán már ahhoz óriási szerencsére volt szükségük, hogy az utolsó fordulóra maradjon esélyük továbbjutni a csoportból, ugyanis a svédek ellen a 95.percben szerezték meg a győzelmet jelentő találatot emberhátrányban. De ez csak arra volt elég, hogy elodázzák az elkerülhetetlent, Dél-Korea ellen nem sikerült feltörni a reteszt, sőt a mérkőzés végén kitámadó német válogatott a hosszabbításban két gólt is kapott az ázsiaiaktól így szégyen szemre a csoport utolsó helyén végeztek.

Az a játék mellyel 4 éve VB-t nyertek, mostanra már megkopott, és egyáltalán nem volt célravezető. A labdabirtoklási fölény és a rengeteg passz nem jelent automatikus győzelmet, ha nem sikerül ezek mellé minőségi helyzeteket kialakítani, és gólra váltani a lehetőségeket. Ezt a spanyol válogatott is megtanulta, miután a nyolcaddöntőben alulmaradt Oroszország ellenében. A spanyol armadának annak ellenére nem sikerült megszereznie a hőn áhított győzelmet, hogy 3-szor többet volt náluk a labda, és 5-ször annyi passzt teljesítettek, mint ellenfelük. Emellett míg Spanyolországnak 9 kaput eltaláló lövésük volt, addig az oroszoknak mindössze csak egy, de abból az egy kísérletből gól is született. A szemünk láttára halt meg az a tiki-taka, mely a 2000-es évek közepétől egészen mostanáig uralta a labdarúgást.

6. Amiért szerettük ezt a világbajnokságot

7. Neymar

8. It’s not coming home

9. Belga aranygeneráció menetelése

10. Videóbíró