Focidrukker

Főoldal » 2014 » Augusztus » 18 » Foci VB 2014 utáni(!!!) értékelés (3.helyezett)
7:12 PM
Foci VB 2014 utáni(!!!) értékelés (3.helyezett)

3. helyezett: Hollandia

A Világbajnokság előtt nem tartották az esélyesek közé 2010 ezüstérmesét, a rossz EB szereplés miatt, de most újra nagyot alakítottak, hiszen Louis van Gaal mesteri húzásainak, és a csapategységre, a gyors szélsőjátékra és emellett a szervezett védekezésen alapuló taktika ismét messzire repítette őket. Már az első mérkőzésükön, kitűnt, hogy nem a kontinenstornán mutatott teljesítményükkel rukkolnak újra elő, hiszen  5-1-re lemosták a pályáról, az eddig szinte mindent megnyerő spanyol válogatottat.

A menetelésüket folytatták tovább egy kiváló mérkőzésen az ausztrálok ellen, majd a csoport elsőségről döntő rangadón Chilét is legyőzték. Következett a nyolcaddöntő, és ezzel együtt a lendületes Mexikó elleni mérkőzés, amely még nagyobb izgalmakat hozott, mint ami a csoportkörük második fordulójában volt. Legalábbis az utolsó percekre, amikor az Oranje 6 perc alatt fordított, és lépett a negyeddöntőbe. De innentől kezdve, mintha a hollandok elfelejtettek volna gólt lőni, a VB meglepetéscsapata bizonyította szívósságát. ugyanis egészen büntetőkig kihúzták a narancsmezes sztár válogatott ellen, de ott Tim Krul a csodacserekapus kivédte a szemüket is.

A costa-ricai után az argentin védelem feltörése is megoldhatatlan problémának bizonyult, de most Krul végül nem lépett pályára, és a holland győzelem is elmaradt. Talán még nagyobb fájdalom kiesni egy olyan meccsen, ahol 120 percig küzd a csapat, mint amikor szinte az első percektől tudni lehet, hogy kiesnek. A bronzmérkőzésen két csalódott csapat találkozott, de a hollandoknak jutott most a 3.helynek titulált vigaszdíj. Mindent együttvéve Van Gaal jól összerakta ezt a válogatottat, amelynek a kitartóságára, és küzdeni akarására sem lehet rossz szó, mivel 3-szor nyertek hátrányból meccset.

A veretlen bronzérmesek

  • mérkőzéseik: Spanyolország 5-1, Ausztrália 3-2, Chile 2-0, Mexikó 2-1, Costa Rica 0-0(4-3), Argentína 0-0(2-4), Brazília 3-0
  • szerzett pontok: 17 pont
  • gólkülönbség: 15 rúgott - 4 kapott   +11
  • kiemelkedőt nyújtó játékos: Ron Vlaar, Arjen Robben, Robin van Persie, Daley Blind
  • értékelés: annak ellenére, hogy még mindig nem nyertek világbajnokságot, szép eredményt értek el
Megtekintések száma: 82 | Hozzáadta:: Dani | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: