Szombat, 2025-08-02, 11:10 PM
Üdvözöllek Vendég | RSS | Regisztráció | Belépés
9:44 PM Egy korszak vége |
Diákolimpia floorball pályafutásunk ezennel lezárult, mivel 4.helyen végeztünk az országos elődöntőn. Egy korszak véget ért. Idén is szépen meneteltünk az elődöntőben is hősiesen helytálltunk, de idén nem sikerült véghezvinnünk azt a csodát, amit tavaly megvalósítottunk. Azt mondják, minden csoda három napig tart. A mi csodánk 3 évig tartott. 3 éve alakult a csapatunk az iskolánk floorball szakkörén. Ekkor indultunk első tornánkon. Tavalyi szezonkezdésre nyerte el csapatunk a végleges formáját, a Dékány Botond, Nagy Dávid, Nagy Richárd, Tornai Benjámin és jómagam fémjelezte csapatsor. A legutóbbi diákolimpia kiírásában valósítottuk meg azt, amit legmerészebb álmainkban sem hittünk volna, óriási küzdelemben, országos döntőbe jutottunk, hogy aztán eddigi sportpályafutásunk legnagyobb sikerét elérve országos 6.helyen végezzünk. Volt szerencsénk az ország két legjobb csapatával is játszanunk, akik mellesleg igazi sportemberként viselkedtek. Történetünk során csapatunk OB1-es és válogatott játékosokkal felálló gárdákkal szemben is felvette a kesztyűt, annyira, hogy aztán olykor-olykor felül is kerekedtünk. Megannyi felejthetetlen pillanat, megannyi brilliáns gól, megannyi végletekig kiélezett mérkőzés. Volt itt minden, érzelemkitörés, adrenalin, öröm-bánat, meglepetés, küzdelem, harc. Amit valaha is reméltünk, azt elértük, sőt még annál is sokkal többet. Köszönöm, hogy a csapat tagja lehettem, mindenkinek kívánom, hogy hasonló élményekben legyen része. Ha pár szóban kellene jellemeznem a csapatunkat akkor ezek azok lenne, hogy kitartás, összhang, szembeszállni a lehetetlennel. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket e rögös útunk során, vagy bármilyen úton-módon hozzá járult, hogy idáig eljuthattunk. Külön szeretném megköszönni Szűcs Ibolya tanárnőnek aki végigvezényelt minket pályafutásunk során, és mindig ott volt mellettünk, hogy segítsen minket. Szeretném megköszönni Kalász Miklósnak, és a Mohácsi Boldog Gizella floorballos különítményének az országos döntőre való felkészítést, a vendéglátást, és, hogy játék lehetőséget biztosított csapatunk számára. Mivel csapatunk végzős, ezért több diákolimpián már nem fogunk résztvenni. Férfias küzdelem volt, ezennel búcsúzik a Dream Team. Az éjjel véget ért.. |
|
Összes hozzászólás: 0 | |